A hal sütése végtelnül egyszerű, fűszerezése minimális, különböző köretekkel – ami nálam általában zöldség, ritkábban burgonya, vagy a kettő együtt –, tehetjük változatossá. Készíthetjük paradicsommal, édesköménnyel, uborkával. A sütési idő betartására kell ügyelni, hogy a hal ne maradjon nyers, túlsütve pedig ki ne száradjon. Általánosan elfogadott sütési idő friss halaknál 5-7 perc a hal vastagságának minden centiméterére. Fagyasztott halaknál ez 10 perc/cm.Most harcsát, és hozzá póréhagymát sütöttem. A sült póréhagyma édeskés és a hal sós, esetleg enyhén citromos íze – csodás harmóniát alkot. Tengeri hallal is kitűnő, szelet helyett vehetünk halfilét.
A halszeleteket sütés előtt 10 perccel sózzuk be, és grillserpenyőben vajon oldalanként 2-3 perc alatt (a halszelet vastagságának függvényében) süssük meg. A póréhagymát mossuk jól meg, vágjuk le a végét és a zöld leveleit, csak a fehér részét használjuk. Vágjuk szalagszerű csíkokra a hagymát úgy, hogy a teteje egyben maradjon, vagyis a vágást a tetejétől 2-3 cm távolságra kezdjük el. Az így előkészített hagymákat helyezzük egy rétegben sütőtepsire, locsoljuk meg az olívaolajjal, mozgassuk óvatosan át, hogy az olaj mindenütt érje, és 200°C fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük meg.Szórjuk meg tengeri sóval, és a megsült hallal tálaljuk. Adhatunk hozzá majonézt, vagy/és a póré gyenge zöld részéből pár karikát, esetleg cseppenthetünk rá pár csepp citromlevet.
A majonézt ajánlatos házilag elkészíteni, pár perc alatt kész, friss, finom és tartósítószert nem tartalmaz. Ehhez egy tálban összekevertem a tojássárgáját, a mustárt, a sót, borsot és vékony sugárban hozzácsorgatva az olajat, egy kézi mixerrel az egészet addig kevertem, amíg az összes olajat fel nem vette. A majonézt akkor könnyű kikeverni, ha a hozzávalók azonos hőmérsékletűek, inkább hidegek.
Forrás: relaxotour.blogspot.hu
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922