- A kultúrházunk tavaly befejezett felújítása után újabb önkormányzati épület rekonstrukciója indulhatott el, ami ugyancsak mérföldköves jelentőségű a településünkön - mondta Brunner Tibor polgármester. - Hosszas tervezési, előkészítési munka után juthattunk el a kezdésig, kitartó küzdelmet folytattunk a szükséges anyagiak előteremtéséért.
A polgármesteri hivatalt, orvosi rendelőt magába foglaló épület keleti szárnyának belső munkáira kerülhetett sor a villamos hálózat, a fűtési rendszer korszerűsítésével együtt, a Magyar Falu Programban elnyert közel 36 millió forint támogatással.
- Évek óta folyamatosan dolgozunk a pályázati források elérhetőségéért az épületeink állagának javítására, esztétikai és energetikai korszerűsítésére, amiknek a hiánya már akadályozza a rendeltetésszerű használatot - említette a polgármester. - Településünk jelmondata: „Egy közösség a községért és a község a közösségért”. Örömmel, köszönettel nyugtázzuk a támogatást, amivel ezen újabb fontos feladatunk teljesítéséhez a kedvezményezettek sorába kerülhettünk.
Sikeresen szerepelt Esztergályhorváti a Balaton Fejlesztési Tanács közösségi tér fejlesztést célzó pályázatán is.
- Az elnyert 18.7 millió forint vissza nem térítendő összegből továbbfejlesztjük és bővítjük a rendezvényparkunkat, mely a helyi termék vásároknak is helyet adó terület - mondta a polgármester, s az új létesítményekről is beszélt: - A színpad már áll, készülnek újabb kerti kiülők, egyebek közt építeni fogunk közösségi kemencét hozzá kapcsolódó pavilonnal, modern vizesblokk áll rendelkezésre, lesz a területen elektromos áramellátás és wifi elérhetőség is. Folytatjuk továbbá a faültetést, más növények telepítésével is növeljük a zöldfelületet. Fő cél, hogy a falunk minden tekintetben élhető és vonzó legyen. Úgy gondolom, hogy mindannyian, akik itt élünk, büszkék lehetünk a közösen elért gyarapodásra.
Hagyományokon alapuló tradicionális és hagyományteremtő szándékkal újonnan indított rendezvények a falu apraja-nagyja körének nyújtanak szórakozást.
- Idén negyedik alkalommal rendeztük meg a szüreti fesztivált, látványos vidám szórakoztató programokkal - pillantott vissza az eseményre Brunner Tibor. - Rekordszámú volt az aktív résztvevői kör, több mint 500 fővel.
Nagy élményt nyújtott a szüreti felvonulás az alkalomhoz illően kidíszített traktorokkal, lovaskocsikkal, hintókkal. Volt főzőverseny, műsort adott a helyi Kulturális és Hagyományőrző Csoport. Vendégszereplőink is voltak, folklór előadással pezsdítette a hangulatot a zalaapáti Boróka és Kis-Boróka Táncegyüttes. Gazdag felhozatalú portékák kínálatával zajlott a kézműves vásár, gyermekeknek ugrálóvár adott szórakozási lehetőséget, várta őket hajfonó, arcfestő, csillámtetováló, henna műhely. Kora este a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze, Farkas Gergő hangolta a közönséget a későbbi élőzenés szórakozásra. Este a felújított templomban szentmise volt.
Brunner Tibor idézte az Együtt Esztergályhorvátiért facebook csoport közösségi oldalán megjelent hangulati visszhangot: „…gyertek el a zalai kis faluba, ahol a polgármester és az önkormányzati képviselők, a közmunkások és az önkéntesek, a fiatalok, na meg a régebb óta fiatalok(!) a szívüket kiteszik, és ezt érezni is. Finom borok. Jó ételek. Remek hangulat. Barátságos környezet.”
A polgármester hozzátette, hogy kicsit mindennek az ismétlése szándékával tartottak a minap idén első alkalommal lecsófesztivált a rendezvényparkban.
- Most pedig készülünk a már több éve működő Esztergályhorváti Ifjúságáért Program szerint sorra kerülő eseményre - folytatta a településvezető. - Születéshez, oktatási-nevelési intézménybe lépéshez, majd ballagáshoz kötve biztosít támogatást az önkormányzat a helyi gyermekes családoknak. A feltétel csupán annyi, hogy legalább az egyik szülő a településen lakjon, s a gyermekük később a közös fenntartású óvodába, majd általános iskolába járjon. Később, a felsőfokú tanulmányok idején ugyancsak segíti anyagilag a fiataljait Esztergályhorváti, összességében csaknem kétszázezer forinttal. Mindezen túl idén is hozzá tudott járulni az önkormányzat a családok iskolakezdési kiadásaihoz az igénylői körben, gyermekenként 10 ezer forinttal. Tesszük mindezt azért, mert egy-egy település jövőjét a fiatalok jelentik. A faluban az utóbbi három évben nőtt a lélekszám a korábbi esztendők stagnálása után. Ma már 450 feletti az itt lakók száma, ehhez nyilván a települési gondoskodáspolitika is hozzájárul. Az idősekre, a rászorulókra is kiemelten figyelünk, csatlakozva például a szociális tűzifaprogramhoz, számíthatnak az önkormányzat segítségére a nehéz élethelyzetűek.
Horányi Árpád
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922