Hírek
Virágos Balatongyörök a TOP 50-ben
Balatongyörök 2022. december 13. kedd
 
A Virágos Magyarországért verseny minap Budapesten megtartott ünnepélyes eredményhirdetésén mintegy félszáz település részesült elismerésben, köztük Balatongyörök.

Az üdülőfalu a Minisz­ter­elnöki Kabi­net­iro­da különdíját nyerte el, az oklevelet és a vele járó 200 ezer forint értékű vásárlási utalványt Biró Róbert polgármester vette át Nagy Jánostól, a Minisz­ter­elnö­ki Programirodát vezető államtitkártól.

- Településünk 2022-ben is nagy figyelmet fordított a zöldterületek gondozására, a virágosításra, az utcák, s más közterületek rendezett fenntartására - mondta a kitüntetett falu vezetője, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri értékelése igen örömteli visszajelzés, az elnyert pénzt a jövő évi virágosításra fogják felhasználni.

A polgármester jeles korábbi elismerésekről is említést tett, amik példáján azok értékének fenntartásán dogoznak:

- Balatongyörök 1990-ben az Európa legszebb falvainak járó Európa­falu (Prix d’Honneur) kitün­tetést vehette át, majd 2014-ben falu kategóriában megnyerte a Virá­gos Magyar­ország verseny fődíját, 2015-ben pedig Magyar­országot képviselte az üdülőtelepülésünk a rangos Entente Florale Europe versenyen Bristolban, arany minősítést elérve - sorolta Biró Róbert.

További Balatongyörök hírek
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
Balatongyörök 2023. szeptember 20.
A balatongyöröki KultúrMorzsázó programsorozat keretében az Én és a hangszerem című találkozók nyár végi vendége volt Koncz Zsuzsa és Bródy János, akik 60 éve először szerepeltek együtt a településen.
Balatongyörök 2023. augusztus 17.
Balatongyörök jellemzően gazdag kulturális kínálatát idén tovább gazdagítja a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz való csatlakozás, ahhoz elnyert támogatások segítségével.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.