Ugyancsak a hagyományok szerint került sor a település önkormányzata által alapított két díj átadására. Pro civitate díjat vehetett át Rógán Tibor, a Polgárőr Egyesület vezetője, Balatongyörökért díjjal ismerték el Majorné Takács Klára több évtizedes óvodapedagógusi, valamint Kajdi Imre üvegcsiszoló mesteri munkáját. Kajdi Imre az eseményen nem tudott jelen lenni, a díjat később veszi át. A kitüntetettek munkásságát méltatta Biró Róbert polgármester, majd átadta a díjakat. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere, majd hajóra szállva Biró Róberttel együtt koszorúzta meg a Balatont.
Idén egy új helyszínnel gazdagodott Balatongyörök látnivalóinak sora: a vasútállomás egykori várótermében nyitottak vasúttörténeti emlékszobát. A tárlat lelkes helybeliek ötlete nyomán, az önkormányzat segítségével valósult meg. Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője felidézte, hogy Balatongyörökön egykor jelentős munkaadó volt a vasút, szinte minden második családban volt, aki a vasúton dolgozott.
A kiállítás régi vasutas családok féltve őrzött tárgyi emlékeiből és ma is aktív MÁV dolgozók gyűjtő szenvedélyének köszönhetően fennmaradt darabokból jöhetett létre. A megnyitón részt vett Lukács György, pályavasúti területi igazgató, vendége volt az eseménynek Koltai Róbert színművész, akit ezúttal ünnepélyesen „felmentettek” az emlékezetes alakítása szerinti 42 éves bakterszolgálat alól.
Balatongyörökön a szép strand kínálta fürdőélmények, a település kellemes miliője, lakóinak vendégszeretete mellett bőségben lesznek szórakoztató programok. A hagyományos, nagy vonzerejű rendezvények mellett több újdonság is várja a helyieket és a településre látogatókat. Ezek közt Villányi Éva kiemelte, hogy a Pajta programra benyújtott pályázat eredményességének köszönhetően már elindult Györöki KultúrMorzsázó sorozat egészen késő őszig tart, támogatója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. Ismert, jeles művészeket látnak vendégül: legközelebb június 30-án 20 órakor Én és a hangszerem címmel találkozhatnak az érdeklődők Nagy Ádám és Mohai Tamás gitáros dalszerzővel a művelődési házban. Július 14-én kezdődik a Györöki JazzFiesta nyári koncertsorozata, az Art Piknik rendezvények keretében 15-én 18 órakor Vissza a középkorba címmel Biró Szabolcs, történelmi regények szerzője várja találkozóra az érdeklődőket.
H.Á.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922