A Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár szervezésével a Pajta program keretében folytatódik a Györöki KultúrMorzsázó az őszi hónapokban. Az intézmény vezetője, Villányi Éva elmondta, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával a továbbiakban sorra kerülő rendezvények szervesen kapcsolódnak a tavasszal elkezdettekhez, azok folytatását jelentik. Mindezekre visszatekinteni is érdemes. Kiemelkedő volt két sikeres beszélgetéssorozat: az Én és a hangszerem, ahol neves zenészekkel ismerkedhetett meg közelebbről a közönség, valamint az Art Piknik, ahová képzőművészeket, irodalmárokat, színészeket vagy más művészeti ághoz kötődő vendégeket hívtak meg a szervezők.
- Májustól a nyár végéig olyan ismert művészekkel beszélgethettek a résztvevők, mint Parti Nagy Lajos költő-író, Kautzky Armand színművész, Pribojszki Mátyás szájharmonikás, Nagy Ádám gitáros-zeneszerző, László Attila jazzgitáros-zeneszerző, Koltai Róbert színművész, Somogyi Győző grafikus- és festőművész, Alapi István gitáros-zeneszerző, Bíró Szabolcs regényíró - sorolta Villányi Éva.
A balatongyöröki nyár az igazi hagyományőrző színes és látványos szüreti felvonulással, halászléfőző versennyel zárult. A finálé kapcsán Villányi Éva összegezte, hogy a lezajlott rendezvényekre kitűnő hangulat volt jellemző. Zenei műfajban a Györöki JazzFiesta programban a Boombatucada dobegyüttes, a Real Blue, valamint Szántner Luca és a Nightbird együttes, Majercsik Lili és zenekara remek koncertjei hagytak élményt. Különleges hangzásvilágot megjelenítve varázsolta el a közönséget a Lakatos Ágnes Special Zone, Micheller Myrtill és Pintér Tibor, a Szalóky Classic, valamint Révész Richárd és Urbán Edina a zenekarával. A képzőművészet kedvelői pedig a Györöki Nyári Tárlat sorozatot megtekintve a kortárs képzőművészet nagyjainak alkotásaiban gyönyörködhettek. Matzon Ákos festőművész a magángyűjteményéből hozott művészbarátaitól kapott alkotásokat. Szubjektív válogatásával több mint 50 jeles magyar és külföldi művész képeit nézhették meg a látogatók. Emelték a Bertha Bulcsu Művelődési Ház galériájának rangját Sinkó István festményei, kettős tárlaton szerepelt Szemadám György és Földi Péter festőművész, továbbá a Byhon Győző és Gulyás Andrea művészházaspár.
És íme, az őszi KultúrMorzsázó:
- Szeptember 23-án Magyarország egyik legjobb jazztrombitásával, Fekete-Kovács Kornéllal megy tovább az Én és a hangszerem, melynek során a szokásos beszélgetés mellett most is élőzenei betétek teszik igazán színessé és még élvezetesebbé az estét - folytatta Villányi Éva. - Ezúttal Cseke Gábor zongoraművész fog közreműködni a zenei produkcióban. A hangszeres beszélgetések vendége lesz október 19-én a Györöki JazzFiesta koncertsorozat egyik szervezője, a hévízi Varga Endre fuvolaművész, aki számos zenei formációban való részvételéről ismert. Az Art Piknik keretében a továbbiakban Cséby Géza keszthelyi irodalomtörténész, költő vendégeskedik majd nálunk szeptember 28-án. Október 7-én pedig a technikával való múltba tekintés érdekességei kerülnek terítékre, Vajda József építész a fotogrammetria szerepét mutatja be a régészeti és műemlékvédelmi feltárásokban, és vetít filmet ezzel kapcsolatos magyar és külföldi munkáiról. Az ugyancsak méltán népszerűvé vált Könnyen érthető jazz című sorozat is folytatódik, ebben is találkozhatnak a zene iránt érdeklődők Varga Endre fuvolaművésszel, aki október 5-én az improvizáció rejtelmeibe vezeti be a közönséget. Mindezek mellett várjuk az érdeklődőket a Kardos Laura művészettörténész által vezetett kortárs alkotókat bemutató Tudod mit nézel? című előadásaira október 6-án és 26-án.
H. Á.
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922