Hírek
Csipegető a Györöki KultúrMorzsázóból
Balatongyörök 2023. június 21. szerda
 
A balatongyöröki ­Bertha Bulcsu Művelődési Ház szervezésében idén folytatódik a tavaly útjára indított Györöki KultúrMorzsázó programsorozat.

- A sikeres 2022-es év után egyértelmű volt, hogy lesz folytatás - mondta az előzményekről Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője. - A tavasztól őszig terjedő, sokszínű és több generációt is megszólító rendezvénysorozatunk a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 Pajta Program pályázati támogatásával valósul meg, ahogy a múlt évben is, amikor felvezető eseményekkel törekedtünk a kultúrfővárosi rang megmutatására.

A zenei, irodalmi és tudományos ismereti témaköröket is felölelő program nem szorítkozik csupán a turisztikai szezonra. A több hónapon át zajló sorozat Balatongyörök kulturális közéletét igyekszik pezsdíteni helybeliek és vendégek számára egyaránt, látogatókat várva a környékből is. Az intézményvezető részleteiben is szólt az idén már tavasszal elkezdődött eseményekről.

- Áprilisban indult a Ritmus a világ című előadássorozat Varga Endre hévízi fuvolaművész, zenepedagógus házigazda szerepével, aki évek óta kiemelkedő részese Balatongyörök zenei életének. A hagyományos „KultúrMorzsázó” keretében Varga Endre ütőhangszeres művésztársával, Franczia Dániellel és meghívott más zenészbarátokkal kiegészülve alkalmanként különféle kultúrkör ritmusait járja körbe. Az előadásokat rengeteg élőzenével illusztrálják a közönség aktív bevonásával. A zenészek a résztvevőket egyszerűbb hangszerek megszólaltatásával sikeresen bekapcsolják a ritmus­alkotás folyamatába. Az eddigiekben hangzottak el latin ritmusok, feltárult a balkáni zene világa, a júniusi program során a Közel-Kelet egzotikus hangulatát idézték meg, melyen egy hastáncos bemutató is színesítette az előadást. A zene ezen ágában most nyári szünet következik, a szeptemberi folytatás során majd a Távol-Kelet muzsikus világába kalandozhatnak el a résztvevők.

Villányi Éva beszélt arról, hogy a legfiatalabb generációt hangszersimogató előadásokkal próbálják közel hozni a zenei világhoz, majd különféle témaköröket felölelő beszélgetős estékről tett említést.

- A gyermekeknek szóló programok során az óvodások többféle hangszert is kézbe foghattak és kipróbálhattak. A keszthelyi Re-Folk népzenei együttes a koncertjén egy tekerőlantot, népi elnevezéssel nyenyerét is bemutatott. A beszélgetős Art Piknik sorozatunk első vendége Gárdos Péter, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, író, a Hajnali láz című nagysikerű regény szerzője volt, akinek a nevéhez több ismert film fűződik, köztük A skorpió megeszi az ikreket reggelire, a Szamárköhögés. Az íróval Rógán Edina, a könyvtárunk vezetője beszélgetett az elmúlt években megjelent regényeiről, az alkotás folyamatáról, filmötletekről, a magyar filmgyártás kulisszák mögötti világáról. Izgalmasnak ígérkezik a várhatóan július 22-én sorra kerülő program Kiss László csillagásszal, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója vendégeskedésével. A szakember jellemzően a szellemes és könnyed hangvételű műsoraival, előadásaival járul hozzá ahhoz, hogy a csillagászat széles körben nagy érdeklődést váltson ki. 

A zenei kínálatot színesíti az Én és a hangszerem című zenés beszélgetéssorozat.

- E témakörben az idei első vendégünk volt Pély Barna, Artisjus-díjas és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett zenész, énekes, gitáros, dalszerző. Vele Biró Róbert polgármester folytatott pódiumbeszélgetést a művész zenei életútjáról szólóan. A népszerű művészt elkísérte Péterfi Attila zenésztársa is, közös előadásuk nagy sikert aratott.

A főszezon kezdetén a zenei élet további két jeles művészét fogadja Balatongyörök. Június 30-án a televíziós műsorokból is ismert színész-énekes Abebe Dániel, BEBE lesz a következő vendég, majd július 6-án Takáts Tamással, a Dirty Blues Band frontemberével találkozhatnak az érdeklődők. A nyár folyamán a továbbiakban is jeles vendégek érkeznek a kultúra „Morzsáit” hintve fellépéseikkel.

A Györöki Kultúr­Morzsázó programjairól részletesebben a település weblapján, valamint a facebook oldalon találhatók napra kész információk.

További Balatongyörök hírek
Balatongyörök 2024. április 18.
Áprilistól már újra folytatódik Balatongyörökön a két éve elindított KultúrMorzsázó programsorozat.
Balatongyörök 2023. szeptember 20.
A balatongyöröki KultúrMorzsázó programsorozat keretében az Én és a hangszerem című találkozók nyár végi vendége volt Koncz Zsuzsa és Bródy János, akik 60 éve először szerepeltek együtt a településen.
Balatongyörök 2023. augusztus 17.
Balatongyörök jellemzően gazdag kulturális kínálatát idén tovább gazdagítja a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz való csatlakozás, ahhoz elnyert támogatások segítségével.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.