A település a Magyar Falu Programban 3 pályázaton is nyert támogatást belterületi utak és járdák felújítására.
- A Keszthelyi úttól Felsőpáhok felé vezető főutunk nyugati oldalán lévő járda két rövid szakaszán még hiányzott térkövezés készült el legutóbb, így már teljesen egybefüggő a település északi végéig a díszburkolatos járda, ami esztétikai szempontból is fontos - mondta Czigány Sándor polgármester. - Célunk a járdaépítés folytatása a Keszthelyi úttól délre eső, Sármellék felé vezető út mentén is, ugyancsak már elnyert pályázati támogatásból a keleti oldali gyalogos sáv egy részén tervezzük a felújítást. Ez várhatóan a jövő évben indulhat, s további szakaszokon kívánjuk folytatni a munkát. Eredményesen céloztunk meg anyagi forrást az orvosi rendelő és a művelődési ház között nyugati irányba vezető Árpád utca aszfaltozására, valamint a déli településrészen található Kossuth utca egy részének javítására. Az ezekre kapott pénzt ebben az évben kell felhasználni, gondot jelent azonban a kivitelezési költségek megemelkedése, így műszaki tartalom csökkentése engedélyezéséért fordultunk a Miniszterelnökséghez, várjuk az állásfoglalást.
Vidékfejlesztési pályázat támogatásával zártkerti utak újulhatnak meg.
- Egyik hangsúlyos része ennek az Alsópáhokot Szentgyörgyvárral összekötő út burkolása a településünket érintő szakaszon - emelte ki Czigány Sándor. - Jövő évi kezdés van kilátásban, nyílt közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk, ami most indul.
Újabb beruházások is gyarapítják a községet, az iskolát fenntartó KLIK lebonyolításában a Magyar Falu Program pályázati támogatásával az iskolaépület egy részében és a tornacsarnokban végeztek felújításokat, amik a tanévkezdésre befejeződtek. Ezekről Horváthné Makó Judit alpolgármester, településfejlesztő munkatárs elmondta, hogy az épületegyüttes új részében a vizesblokkot újították fel, 5 tanterem padozatán lett cserélve a melegburkolat, az ablakokra árnyékolókat szereltek fel. A tornacsarnokban az öltözők újultak meg. Szabadtéren az udvar játszótéri részét bővítették, körülötte kerítés, a szintkülönbségnél támfal készült. Az épület északi oldalán felújították a külső lépcsősort.
- A Magyar Falu Programban idén nyertünk támogatást a köztemetői ravatalozó felújítására is - említette még az aktuális munkákról Czigány Sándor. - A munka előkészítő szakaszban van, még idén szeretnénk befejezni a kivitelezést. A temetési szertartás helyszíne bővítve lesz, nagyobb fedett rész kialakításával.
A polgármester beszélt még arról, hogy idén már visszatért a járványveszély előtti időkre jellemző közösségi élet.
- Meg tudtuk tartani a falunapot, a sportcentrumunkban időközben elkészült több létesítményt avattunk fel ezúttal. Így az edzőpályán létesült világítástechnikát, az öntözőrendszer működéséhez fúrt kutat, amik TAO támogatással készültek el. Jeles esemény volt a rendezvényen a ferencvárosi öregfiúk helyi veterán labdarúgókkal való mérkőzése, amit vendégeink nyertek 4:2-re. Többek munkáját köszöntük meg a rendezvényen kitüntetések átadásával, a műsoros szórakoztatásról helyi művészeti csoportok gondoskodtak, s felléptek meghívott neves előadók is: Varga Feri, Balássy Betty, Auth Csilla, majd a Silver együttessel báli zenés mulatság zárta a napot. Bízunk, hogy két év kihagyás után idén meg tudjuk tartani az idősek napját október 1-jén - mondta az eseményekről a polgármester.
Újraindultak a programok az alkotóházban is. Erről Nagy Anita, a ház vezetője elmondta, hogy varrószakkör működik, hamarosan tartanak kenyérsütő workshopot. Szeptember 27-én Terítéken címmel a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 program részeként egy kerekasztal beszélgetésre kerül sor cégek vezetőivel, szakértőkkel, vállalati kultúrát érintő aktuális kérdésekről, a társadalmi felelősségvállalás mentén.
Horányi Árpád
Hargitai Beáta
cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819
Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890
Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922