Hírek
Történelmi léptékű fejlesztések Zala megyében
2018. január 22. hétfő
Interjú Dr. Pál Attilával, a Zala Megyei Közgyűlés elnökével

InfoRégió: A megyei önkormányzat tevékenységei között egyik legfontosabb a térség gazdasági fejlődésének előmozdítása és az Európai Uniós források felhasználásának koordinálása, melyek az elmúlt időszak főbb eredményei?

Dr. Pál Attila: Zala megye települései a 2020-ig tartó időszakban 23,2 milliárd forintot fordíthatnak fejlesztésekre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, melyre 100%-os támogatási intenzitással civil szervezetek, egyházak és önkormányzatok pályázhatnak. A rendelkezésre álló forrásokból mostanra már 20,9 milliárd forint lekötésre került. A helyi identitás és kohézió erősítése című felhívás keretösszege 427 millió forint, ám az erre vonatkozó támogatási javaslatot még nem küldte meg az Irányító Hatóság a megyei közgyűlés részére, így erről a felhívásról még nem született döntés.A TOP keretében már lezárt pályázatok felhasználásának eredményeként rendelkezünk még 1.8 milliárd forintnyi maradvány összeggel, amelyhez kapcsolódóan 2018 folyamán kerülhet sor pályázat kiírására.  

Dr. Pál Attila

 Jellemzően milyen beruházások valósulnak meg a pályázatok keretében, illetve milyen folyamatban lévő TOP projektekben vesz részt a Zala Megyei Önkormányzat?

Elsősorban a településeken élők mindennapjait nagyban meghatározó intézmények újulnak meg, így iskolák, óvodák, háziorvosi rendelők, valamint az ott élők jövedelemhez jutási esélyét növelő turisztikai rendszerek fejlesztésére kerül sor. Emellett milliárdos nagyságrendű összeg fordítható humán erőforrás kapacitás bővítésére a Foglalkoztatási Paktum keretében nem csak megyei, hanem járási szinteken is. A 962,9 millió forint összköltségvetésű. 5 éves időtartamú Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum Megvalósítása című megyei projektben a Zala Megyei Kormányhivatallal, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal és a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft-vel dolgozik együtt partnerként a Zala Megyei Önkormányzat és a megyei önkormányzati hivatal. A tevékenységek fókuszában a hátrányos helyzetű álláskeresők, a gyed-ről, gyes-ről visszatérők és az inaktív személyek állnak, akik számára munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtásával, képzéssel tudjuk elősegíteni a munka világába való beilleszkedést, illetve visszatérést. A munka már elindult, a pályázat végrehajtásában és az indikátorok teljesítésében Zala megye országos viszonylatban a 3. helyen áll.Szintén a TOP program támogatásával valósulnak meg a Zala Kétkeréken című projekthez kapcsolódó kerékpárút fejlesztések a megye több pontján, így Kisrécse és Nagykanizsa között, Kisrécse, Zalasárszeg, Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget, Csömödér, Sármellék, Zalaszentgrót, Keszthely, Hévíz és Hahót településeken. A fejlesztések többségénél már elkészültek a kiviteli tervek is.

A megyét nézve melyek a közeljövő legkiemelkedőbb fejlesztési projektjei?

A teljes vagyon gyarapodás felméréséhez a megye számára elérhető források mellett figyelembe kell vennünk a két megyei jogú városunk – Zalaegerszeg és Nagykanizsa – számára együttesen rendelkezésre álló közel 25 milliárd forintos TOP keretet, valamint a Modern Városok Programban megvalósuló beruházások közel 60 milliárd forintos értékét is. Többek között ebből újulnak meg a városi uszodák, konferencia- és rendezvényközpontok, valamint a Mura Program tartalmaz komplex gazdasági és turisztikai fejlesztéseket több milliárd forint értékben. 2018-ban elkezdődhet a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő, sármelléki repülőteret érintő R76-os gyorsforgalmi út építése mintegy 170 milliárd forintos költségvetéssel. Több, mint 21 milliárd forintból kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá bővül az M70-es út, amelynek kivitelezési munkái már el is kezdődtek. A közlekedésfejlesztéshez kapcsolódóan örömteli hír az itt élőknek, hogy a magyar kormány a közeljövőben fog tárgyalni a Zalaegerszeg – Rédics – Lendva vasútvonal felújításáról és helyreállításáról. Kiemelkedő beruházás a Zalaegerszeg mellett, közel 40 milliárd forintos hazai forrásból megvalósuló járműipari tesztpálya, amely várakozásaink szerint jelentős kitörési pontot jelent majd a megye gazdasága számára. Mindezek mellett további beruházások valósulhatnak meg a zalai partszakaszon és közvetlen térségében a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztésére biztosított 300 milliárd forint egy részéből is.

Miben látja még a továbblépés lehetőségét?

Az előbbiekben felsorolt nagy ívű fejlesztések mellett nem feledkezhetünk el a sok-sok kis település kéréséről, vagyis hogy szükség van a megye mellékút és kerékpárút hálózatának folyamatos felújítására, hiszen sok esetben ezek jelentik az egyetlen kapcsolódást a munkahelyeket, szolgáltatásokat biztosító városokhoz és nagyobb falvakhoz. Folyamatosan figyelni kell a kínálkozó lehetőségeket a hazai források megszerzésére, illetve nemzetközi pályázatok elnyerésére, amelyek segítségével fejleszteni tudjuk a turisztikailag még kiaknázatlan térségeinket is.

Milyen más operatív programokból finanszírozott pályázatai vannak a megyei önkormányzatnak?

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával éppen most készítjük Zala megye klímastratégiáját az immár mindannyiunk számára érzékelhető, meghatározó jelentőségű klímaváltozás következményeinek enyhítése érdekében. Létrehoztuk a megyei klímaplatformot, konferenciákat és műhelyfoglalkozásokat tartottunk az érintett intézmények és szakemberek bevonásával, valamint lakossági szemléletformáló rendezvényeket, például rajzversenyt, vetélkedőt szerveztünk diákok számára a probléma minél szélesebb körű megismertetése céljából. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával létrejön egy megyei esélyteremtő paktum, amely széleskörű összefogással tudja biztosítani az egyes közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést, segíti a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózását, hozzájárul a szegénység újra termelődésének megakadályozásához. A három év alatt, mintegy 75 millió forintból megvalósuló programban szakmai partnerünk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége.

Az előzőekben említette, hogy folyamatosan figyelik a megyei célok elérését segítő nemzetközi felhívásokat. Milyen nemzetközi pályázatokban vesz részt jelenleg a megyei önkormányzat?

Mivel Zala megye rendkívül jó kerékpáros- és egészségturisztikai adottságokkal rendelkezik, elsősorban az ezek minél jobb kihasználását segítő pályázatokban veszünk részt. Kiemelendő ezek közül a megyei önkormányzat vezetésével létrehozandó közös kerékpáros turisztikai desztinációt célzó Iron Curtain Cycling elnevezésű projekt a vasfüggöny által kettészakított határtérségben, amely a Szlovénia-Magyarország Határon átnyúló Program keretében valósul meg. A mintegy 2.3 millió euro költségvetéssel két és fél év alatt magyar és szlovén partnerek részvételével végrehajtandó fejlesztés célja az észak-déli irányú EuroVelo 13 útvonalra rácsatlakozó helyi, térségi kerékpározható útvonalak rendszerbe foglalásával, kerékpárosbarát szolgáltatáskör és kiegészítő kínálat létrehozásával egy összefüggő határon átnyúló kerékpáros desztináció kialakítása, integrálva a térséget az EV nemzetközi rendszerébe. A projektben sor kerül útvonalak kitáblázására, kerékpáros pihenők kölcsönzők, e-bike töltőpontok, szálláshelyek kialakítására,  közös térkép és mobil applikáció, valamint tematikus turisztikai csomagok és utak kidolgozására, továbbá egy új határmetszési pontot is adó kerékpáros összeköttetés létesítésére Rédics térségében. Részt veszünk egy lassú, zöld és egészségturisztikai turizmus stratégiák kidolgozását célzó projektben is, amely az Interreg Duna Transznacionális Program támogatásával valósul meg 14 közép-európai partner részvételével két és fél év alatt, 2.3 millió euróból. Ennek a projektnek kimondottan a kevésbé fejlett turisztikai térségek a célterületei, amelyek adottságainak jobb kihasználására, vonzóbbá tételére dolgoznak ki stratégiákat a partnerek úgy, hogy egyúttal figyelnek a természeti és kulturális erőforrások megóvására is. Hasonló jellegű a szlovén-magyar határtérségben 3 év alatt megvalósítandó Guide2Visit elnevezésű projekt is, melynek célja a térség vonzerejének növelése a fenntartható turisztikai kínálat diverzifikálása és összehangolása révén a természeti és kulturális örökség védelmének figyelembe vételével. Kiemelt fontosságú a térségbeli szolgáltatók közötti hálózatos kapcsolatok kialakításának segítése, látogatói táblarendszerek kialakítása, idegenvezetői és kapacitásbővítő képzések lebonyolítása a szolgáltatási színvonal javítása érdekében. A korábban említett megyei klímastratégiai kialakításával összhangban fontosnak tartjuk a megújuló energiák használatának előtérbe helyezését és ösztönzését, amellyel összefüggésben részt veszünk egy német partner által vezetett európai projekt megvalósításában, melynek célja a megújuló energiaforrások fenntartható használata és az energiahatékonyság elősegítése a vidéki térségekben. Ennek fő célja a szemléletformálást segítő pilot beruházások megvalósítása, valamint a vidéki energiahatékonysági potenciál feltérképezése és megismertetése.    

Milyen kapcsolatokat ápolnak a határon túl élő magyar közösségekkel?

Évtizedek óta szoros kapcsolatban vagyunk a muravidéki magyarságot összefogó szervezettel, melynek nemzeti identitást megőrző tevékenységeihez minden évben támogatást nyújtunk, kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein és folyamatosan együttműködünk a közös érdeklődésre számot tartó célok elérése érdekében. Az erdélyi magyarságot képviselő önkormányzatokkal, szervezetekkel több projektben is együtt dolgozunk, valamint kifejezetten közös programokat is megvalósítottunk az elmúlt időszakban a Bethlen Gábor Alap és a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Bizottsága által kiírt pályázatai keretében. Fontosnak tartjuk a Kárpátalján élő magyar kisebbség segítését, így hagyományteremtő céllal már 2 egymást követő évben is táborozási lehetőséget biztosítottunk a megyében az ott élő gyermekek számára.  

Hogyan vélekedik az előttünk álló időszakról?

A folyamatban lévő programokat figyelembe véve azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy történelmi pillanatokat élünk meg a megye lakóival közösen, hiszen nagyon ritka egy térség életében, hogy ilyen mértékű fejlesztési forrás egyszerre álljon rendelkezésre, mint jelenleg Zala megyében.


További híreink
Vonyarcvashegy 2024. március 13.
A korai tavaszodás korai szépítkezést hozott Vonyarcvashegy életébe, de jól hasznosultak azok a korábbi fejlesztések is, amik a Lido strand négy évszakos szolgáltatásait biztosítják.
Cserszegtomaj 2024. március 13.
A természettel való barátság, a közösséget erősítő programok sora és a településfejlesztés hármas egysége jegyében éli tavaszát Cserszegtomaj.
Szentgyörgyvár 2024. március 13.
Anno hagyományos, ám mégis kivételes eseményre készül Szentgyörgyvár, visszatérve azokhoz az időkhöz, amikor faluhelyen a templom védőszentjének búcsúi ünnepét a legjelesebb napok közt tartották számon.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.