Hírek
A magyar kultúra napja - Programok Zala megyében
2018. január 16. kedd
Komolyzenei koncertekkel, gálaestekkel, kiállítás-megnyitókkal és könyvbemutatóval ünneplik a magyar kultúra napját Zala megyében.

Zalaegerszegen az egy héten át tartó rendezvénysorozatot kortárs képzőművészeti kiállítással nyitják meg csütörtökön a Gönczi Galériában. A tematikus tájképfestészeti válogatást Völgyi Miklós és Skonda Mária gyűjteményéből állítják össze.    

A Hevesi Sándor Színház előcsarnokában pénteken a zalaegerszegi sajtófotó pályázat zsűrizett képeiből, valamint fotóriporterek - Katona Tibor, Pezzetta Umberto, Seres Péter - munkából nyílik kiállítás.     

A levéltárban január 22-én értékelik az elmúlt év szakmai és tudományos tevékenységét és a Közkinccsé lett családi ereklyék elnevezésű program keretében bemutatják az intézménynek adományozott dokumentumokat. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a Bartók és a népzene című gálaeseten adják át a Kultúra Mecénása Díjat.     

A rendezvénysorozat január 24-én az V. Zalaegerszegi Szalon elnevezésű képzőművészeti tárlat megnyitójával folytatódik a hangverseny- és kiállítóteremben. A biennálén a Zalaegerszegen élő és alkotó, valamint a városhoz kötődő képzőművészek alkotási lesznek láthatók. A programok a Pannon Írók Társaságának irodalmi estjével zárulnak január 25-én: az esten bemutatják a kulturális folyóirat legújabb számát és Nagy Imre irodalomtörténész Várkonyi Nándor Portré és tabló című kötetét.     

Nagykanizsán január 22. és 24 között hat helyszínen ünneplik a magyar kultúra napját: a városi könyvtárban az intézmény szolgáltatásait bemutató kiállítás nyílik, a Hevesi Sándor Művelődési Központban pedig Tóth István bőrműves és Hermann Edit fazekas munkáit mutatják be január 22-én.     

Január 23-án a Kodály művelődési házban Domaföldi Tibor festő, fafaragó alkotásaiból nyílik tárlat, a Thúry György Múzeumban Gyanó Szilvia Történelem, emlékezés és identitás a yonkersi magyarok körében címmel tart előadást. A Városi Diákszínpad József Attila-versek és eredeti naplóbejegyzések nyomán készült alternatív színházi produkciót ad elő a Medgyaszay Házban. A Honvéd Kaszinóban január 24-én nyitják meg Hácskó Imréné és a fafaragó szakkör közös kiállítását.     

Keszthelyen a Fejér György Városi Könyvtárba az Írók a Sétatéren című rendezvényre várják a látogatókat január 17-én. Az est vendégei határon túli írók, költők lesznek.     

Hétfőn a gálaesten a "helikonos diákoké" lesz a főszerep: az ünnepségen a Helikon Fesztivál Alapítványnak adják át a Pro Cultura Keszthely díjat, majd a Helikon Ünnepségek - a középiskolások művészeti versenyének - díjazottjai lépnek majd verssel, prózával, komolyzenei előadással a Balaton Színház színpadára. 

 Február elsején a Magyar kultúra dicsérete elnevezésű rendezvényen a Festetics György Zeneiskola tanárai és növendékei adnak komolyzenei hangversenyt a Balaton Színházban.

Forrás: MTI

További híreink
Vonyarcvashegy 2024. március 13.
A korai tavaszodás korai szépítkezést hozott Vonyarcvashegy életébe, de jól hasznosultak azok a korábbi fejlesztések is, amik a Lido strand négy évszakos szolgáltatásait biztosítják.
Cserszegtomaj 2024. március 13.
A természettel való barátság, a közösséget erősítő programok sora és a településfejlesztés hármas egysége jegyében éli tavaszát Cserszegtomaj.
Szentgyörgyvár 2024. március 13.
Anno hagyományos, ám mégis kivételes eseményre készül Szentgyörgyvár, visszatérve azokhoz az időkhöz, amikor faluhelyen a templom védőszentjének búcsúi ünnepét a legjelesebb napok közt tartották számon.
nap képe
Káli-medence, Kopasz-hegy
legfrissebb újságunk
Nyugat-Balaton
Dél-Balaton
kapcsolat


Hargitai Beáta

cégvezető - főszerkesztő
hargita.bea@t-online.hu
Mobil: +3630/387-1819

Tel-Info Bt.
Ügyfélszolgálati iroda:
8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.
Telefon: +3683/511-890

Helikon Info Kft.
Ügyfélszolgálati iroda:
8600 Siófok, Kele u. 5.
Telefon: +3684/317-922

Ügyfélszolgálati irodánk: 8360 Keszthely, Széchenyi u. 1-3.

Telefon: +3683/511-890 Mobil: +3620/9392-970
E-mail: molnar.andras@regio1.hu
© 2017 inforegio.hu Minden jog fenntartva.